Egyek vagyunk

együtt

Egyek vagyunk

Úton hazafelé. Queen után Rejtő Jenő „Szőke ciklon”-ját hallgatjuk. Barcelona elég messze van, mikor ránk esteledik belefér egy kis humor, hát jöhet Hofi, gyorsabban telik. No meg, a nevetés izzítja az agyat, lelket.

Összenézünk. Értjük egymást. Mindketten éltünk az előző korban, ismerjük a szófordulatokat, a „temetném a munkát” mögöttes tartalmát.

Hirtelen eszembe ötlik mai 50-es férfiak késztetése a „fiatal feleség” iránt.

Mondjuk egy 35 éves az alig 50-es még stramm, fiatalos, tettre kész férfi mellett. Együtt utaznak. Mi legyen a zene?

Fiatal nőtársam alighanem a post-unplugged korszakban nevelkedett, így őt vélhetően a mai sztárok slágereinek ritmusa hozza lázba. Ha felcsendül Freddie Mercury „Bohém élet”-e, a benne szereplő Scaramouche-al talán meghallgatja, de nincs meg a képi világa.

Ha szerencsések és gyermekük adatik, máris jön a mindenkori dilemma: hogyan neveljük a gyermeket? Anyának mindig igaza lesz, hisz ő van többet vele. Szeretgeti, óvja, szorgosan gondozza mígnem közösségbe kerül és elérkezik a kiskamaszkor.

Ez vízválasztó.

A 15 év a technológiai váltást és a szimbólumok átértékelését is meghozta. A készségek kialakulnak, a technológia üdve dönti el ki, mit és mennyi ideig hajlandó használni: a laptopját, vagy a folyton megújuló applikációkat, ahol a szó helyett a kép az úr. Pillanatnyi életképek az instagram-on, néha sokatmondó ábrázatok, máskor átfutott helyszínek. Mintha csak az lenne a cél megmutatni: „itt is jártam”.

A felgyorsult életritmus élményképekből emlékfoszlányokat eredményez sürgetve az eseményt. S miközben vágyjuk az újat, feledjük a mát.

A jelképek világa is megváltozott: ami az egyiknek eleven emlék, a másiknak tudás. Egy székely zászló, egy sarló és kalapács, vagy vörös csillag egyikben emlékeket idéz, míg fiatal honfitársunk számára egy forma, esetleg logo.

A szabadság himnusza sokszor egy kitörés a szülői szigor szorításából, vagy jópofa sláger másságok képében csomagolva, de aki tinédzserként megélte a berlini fal leomlását jól emlékszik hol volt amikor kiderült: már nem a félelem az úr.

Miközben azon kapjuk magunkat, hogy a tv, laptop és társai előtt töltött idő határoz meg viselkedést, nyelvezetet és a követendő mintát, a 15 évnyi különbség miatt eltérő felfogások vetélkednek a családban. Apuka 70 éves lesz mire a gyermek felnő. Lázadó korban, más evolúciós útvonalat követve fogja nem érteni az ódivatú elvárásokat és bizony jogos lesz az „öregem” megszólítás minden tekintetben.

De együtt vannak, egy nyelvet beszélnek, egy országhoz tartoznak. Ha a közelmúlt vitás is lehet, a jelenkor megélése nem kétséges. A jövő már inkább elhatározás.

Egy adott kultúrkörben. Ott, ahol a firenzei dóm  és a pápai bazilika ugyanazt jelenti. És Platón intő ujja mindig felfelé mutat.

Most képzeljük el ezt más kultúrákból érkező szülők között. Ahol közös nyelvet beszélnek, de különböző országban nevelkedtek. Egy ortodox görög és egy katolikus lengyel között. Ahol nincs közös határ és történelem, így csak dönteni kell a kettő között.

Vagy, egy felvilágosult török kereskedő és annak szeretett német felesége ahogy körútra indulnak dél-Európába, felkeresik a Loire menti középkori várakat, majd megérkeznek Gaudi Sagrada Família  templomához. Máskor a Boszporusz mentén veszik számba a kiterjedt török hódoltság időszakát, a kettészelt Konstantinápolyt és lenyűgöző Hagia Sofia-t.  Csupa mese és izgalom.

Gyermekük kíváncsi. Már van történelmi tudása az iskolából, mégis válaszra váró kérdések sorát teszi fel.

A katolikus államban nevelt szülő megemlíti a keresztes lovagok hadjáratait, a janicsárgyermekek szomorú sorsát a török hódoltság alatt, a mecsetté változtatott templomokét, a magyarok helytállását és a délben zúgó harangokat. Keleti férje a Córdobai kalifátus és Ali baba meséivel példázza a hőstetteket Európa szerte.

Ekkor jön a gyermeki rácsodálkozás...

És ők itt élnek, közös nyelvet beszélnek, azonosak a szokásaik, szakmailag sikeresek és szeretik választott hazájukat.

Eltűnődtem...

Vajon mit mesélhet egy nem régen érkezett apuka a francia születésű gyermekének a nagyiékról, az unokatesókról...az őshazáról? És az újról?!

Hosszan nézek a páromra. Csak a szeretett profilját látom ahogy óvatosan kanyarog immár a Letenye útjain. „Mindjárt hazaérünk”, mondja.

Beengedek egy kis friss levegőt és bekapcsolom a Pink Floyd „Us and them” c. lemezt.

Mindketten értjük....

Post Your Comment Here

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: