Pénz, pénz, pénz

pénz

Pénz, pénz, pénz

Hmmm,

A pénz...az örökbecsű...

Ki ne gondola rá vágyakozva....

Mit meg ne tennék, hogy több pénzem legyen?

Vagy, ami egyszerűbb: mit kell tennem, hogy sok pénzem legyen?

A pénz fétis - panaszolta egykoron Karl Marx, a híres Tőke c. tanulmányában, úgy kétszáz évvel ezelőtt, mikor még az ipari forradalom nyomában valóban az eszmék és a tárgyiasult világ közötti küzdelem kimenetele volt a tét.

Mára ez eldőlt. A termelés alapú gazdaságot azóta leváltotta a „pénz pénzt fial” paradigma ahol a pénz az isten, a tőzsdepalota a temploma és a szabályai mindenható volta imává vedlettek. A második világháború óta az egész nyugati világ eszerint fohászkodik, miközben Adam Smith láthatatlan kéz elve szerint azt hiszi és vallja: őszentsége, a Piac mindent elrendez, megold és szabályoz.

Ám a 2008-as tőzsdekrachot követően, a pénzpiacok mindenhatóságának mítosza kezd alábbhagyni. Kiderült ugyanis, hogy csupán rész-, és rövid távú érdekeket szolgálnak, működési elvük alapja olyannyira profitorientált, hogy számos esetben a társadalmi érdekek teljes háttérbe szorítását preferálják a nyereség érdekében. Ez számos egyéni és nemzeti szintű kárt okozott, mialatt dicsfénye megkopott, elszürkült...

Napjainkban a pénzpiac hanyatlóban van. Sokak által hitehagyottá vált. Csupán egy szabályozott információ, közvetítő egység, nem más, nem több és mégis... a pénz önálló entitássá vált, amely időközben diszfunkcionális lett. Nem szabályoz, nem irányít. Keletkezéséhez, forgalomba helyezéséhez, nincs közünk. Befolyásolni milyenségét, mennyiségét nem áll módunkban. És mégis használjuk. Azt a pénzt, amit máshol, valakik szabályoznak tőlünk függetlenül. 

A pénz sajátos természete, hogy birtokolt mennyisége, legyen az köz-, vagy magánvagyon, hatással van a hatalmi viszonyokra, mi több, azokat alakítja: két ember között, állam és annak polgárai között, de államok között is hierarchiát képez, függőségi viszonyt alakít.

Az elmúlt századok során a hatalom nagyrészt megoszlott a kormány, a bankok, a kereskedelem és nem utolsó sorban a vallás között. Mára a vallást nyugodtan kizárhatjuk, miután a francia forradalom következtében a spiritualitás erénye nem játszik szerepet az evilági döntésekben.

A pályán maradnak a bankok, a kormányzat és a kereskedelem. Itt pedig a szerepek le vannak osztva. De ki a hátvéd és ki a csatár? Míg a kereskedelem középpályán igyekszik mindkét irányba játszani, a bankok igazi csatárként rúgják a gólokat, a kormányzat pedig kapusként nyeli és védi ki őket.

Mindezt egy idegen pénzzel. Olyannal, amely fölött nincs ráhatása.

Amelyet azonban ha mi szabályozunk, akkor rendelkezni tudunk fölötte és még a kapu méretét is meghatározhatjuk.

Hát ennek a küszöbén állunk most.

Post Your Comment Here

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: