A gyermekem

gyermekem

A gyermekem

Még nem voltunk házasok, de már sok éve összetartoztunk, jól ismertük egymást, mikor úgy éreztem felülök a vonatra és szólok a páromnak: gyermeket akarok.

Egy gimnáziumban dolgozott informatika tanárként. Hajnalban indultam vonattal, és meg sem álltam Szentgotthárdig, ahol a vasútállomáson taxiba ültem és a guruló bőrönddel bevonultam az iskolába, a tanári szoba előtt vártam. Hamarosan kicsöngettek. A nagyszünet következett, tehát volt 20 meghitt percünk.

Peti a megszokott nyugalommal fogadott, szemei csillogtak, látszott rajta, hogy nagyon örül, egyben fürkésző volt: mire ez a nagy sietség? Megölelt. Nagyon szorított. Gyorsabban vettem a levegőt az izgalomtól. Tudtam: amit mondani készülök, az meghatározó lesz. Kicsit megsimogatta a hátam, nem segített.

 

Hadarni kezdtem: "Én most befejeztem harmadik évet és úgy terveztem, hogy jövőre ilyenkor gyerekünk lesz, nem kell évet halasztanom, békében elvégzem a sulit. Már most szeptemberben terhes leszek, jövőre júniusban megszületik a baba, mire elkezdem az utolsó évet, egy 3 hónapos kis manóval nem is lesz olyan nehéz, és egy évvel később diplomával, egyéves gyerekünkkel jövök haza. Hozzád, a szerelmemhez".

Tudta, a bennem rejlő vágy most nem tűr ellentmondást.

Április 7-ét írtunk.

Elővett a zsebéből egy kis papírlapot, tollal bekockázta majd rajzolt rá egy smile-t és egy durcás fejet. A durcásra bökött „Ez vagy te”, mondta.

Elszállt az izgalom, kiderült az ég. Mindig tudtam, hogy igazi társam lesz.

Visszafelé számoltunk:

Ha jövő év júniusában születik, idén szeptemberben nekilátunk, tehát nyáron összeházasodunk, most áprilisban eldöntöttük...”-mondta, és széles mosollyal nézett maga elé, majd rám.

Így lett: augusztusban másik száz emberrel közösen, megünnepeltük a családalapítást. A messziről jötteknek 6 szobát foglaltunk a szállodában, mégis, pirkadatkor, mikor véget ért a buli, nem volt helyünk a nászéjszakára. Menyasszonyi ruhában, csokornyakkendős vőlegényemmel ketten bandukoltunk a dombos utcákon egy tortadarabbal a tányéron. Egy lélek sem volt még ébren. „A nászéjszaka elnapolva”- mondtam hangosan. Együtt nevettünk rajta.

Boldogan néztünk a másik szemébe, egymást láttuk benne. Ahogy koncentrál és izgul, vagy örömében dadogni kezd, olyan gyorsan akarja elmondani milyennek látja az életet a másik oldalán. Közös cégünket építgettük Excell lett a neve. Mienk volt a világ. S benne mindaz, amit elképzeltünk, ami nem volt kevés.

Nem sokára közeledett az ősz, kezdődött az egyetem.

Beiratkoztam immár új nevemmel. Diploma előtt álltam nem sokkal egy szeretett férj oldalán azt kívánva, hogy női mivoltom beteljesüljön. Felvettem hát a tárgyakat, bejártam az előadásokra, megvettem a tankönyveket és becsempésztem egy Spock Gyermeknevelés könyvet.

Lélekben már anya voltam. Mindent kiszámoltam, szeptember közepén babára koncentrálunk.

Október 23-án felkerestem a későbbi szülész orvosomat, hogy kismama vagyok. Vitatkozott. Azt mondta, csak beképzelem. Nem hagytam magam: nézze csak meg ultrahanggal, én tudom, hogy ott van, megvan az a kisbaba.

És megkereste.

Ő is meglepődött. Hogy lehettem ennyire biztos benne?

Doktor úr, én akartam, hogy legyen. Erre készülök fél éve. Hogy ne lett volna ott?

Így kezdődött életem legboldogabb 9 hónapja...

Post Your Comment Here

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: